Nyitó oldal

 

Kedves Látogató!

Ezt a honlapunkat már nem frissítjük, de tartalma továbbra is elérhető.


Új honlapunkat ide kattintva érheti el.

 

 




Kedves Látogató!


Üdvözlöm a Furtai Bessenyei György Általános Iskola honlapján 


Tisztelt Látogató!

Az iskola új email címe: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.  


A 2017/18-as tanév eseményei


 

Budapesti jutalomkirándulás a kitűnő tanulóknak

 

 

 

A furtai általános iskolások közül a tavalyi tanévet 10 tanuló kitűnő tanulmányi eredménnyel végezte el. Ezek a tanulók év végén természetesen jutalomkönyveket kaptak, de a nyáron még egy meglepetéssel is készültünk; felmehettek Budapestre, ahol a Fővárosi Nagycirkusz egyik előadását ingyen nézhették meg. A kirándulást Kusmiczki Éva tanárnő szervezte meg, aki a cirkuszon kívül más programot is készített a gyerekeknek, többek között egy Parlamenti látogatást. Furta és Bakonszeg település polgármestere ingyen a gyerekek rendelkezésére bocsájtott két kisbuszt, amivel biztonságosan megjárták a nagy utat. Ők voltak a kitűnő tanulók:

 

  1. Puskás Ábel                              1. osztály
  2. Ivanics Tamás                           2. osztály
  3. Hajzer Emma                            3. osztály
  4. Balogh Bence Zétény              4. osztály
  5. Kardos Dóra                              4. osztály
  6. Popovics László                        4. osztály
  7. Sándor Kata                              7. osztály
  8. Takács Zsuzsanna                    7. osztály
  9. Bura Henriett                            8. osztály
  10. Kállai Petra                                8. osztály

 

 A kirándulás jól sikerült, mint a mellékelt képek mutatják.

  

  


 

Fecskenapok Furtán

 

A furtai iskolában már több éves hagyomány, hogy az elsősök még a tanév előtt 2-3 napot az iskolában töltenek, ahol a leendő tanító néni különböző programokat készít nekik, tanulnak. Ez nagyon jó alkalom, hogy a kis óvodások beleszokjanak a padokba, a munkába és mindezt játékos körülmények között tegyék.

Ebben a tanévben az elsős tanító néni Szabó Attiláné, Erzsike néni valósította meg a programot és segített neki Bihari Csabáné, aki majd a napköziben fog a kicsikkel találkozni. A gyerekek közül mindenki részt vett a Fecskenapon és mindenki jól érezte magát, ahogy a képeken is látszik.

 

  

 

  

 

 

 

 

 


 

TANÉVKEZDÉS

 

A FURTAI BESSENYEI GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

 

 

 

Az iskolai ünnepélyes tanévnyitó ünnepség ideje:

 

2017. szeptember 1-jén (pénteken) reggel 7.45 !

 

Az ünnepség helyszíne az iskola udvara. (Megjelenés ünneplő öltözetben)

 

Az ünnepség után tankönyvosztás a tantermekben. A tankönyvek mindenki számára ingyenesek!

 

Ezen a napon tanítás csak az ebédeltetésig lesz! ( 13.30-kor mennek haza a tanulók) Napközi, tanulószoba csak hétfőn (szeptember 4-én) indul.

 

Kérem a tanévnyitó napjára (szeptember 1.) mindenki hozza magával:

 

  1. 1.    Bizonyítvány
  2. 2.    Igazolások (rendszeres gyermekvédelmi, felmentési kérelem tantárgyi osztályozás alól stb.)
  3. 3.    Tanulószoba alóli felmentést ekkor lehet kérni. Csak felsősöknek!

 

 

 

Jó munkát mindenkinek az iskolában a 2017/2018-as tanévben!


 

Tanévnyitó ünnepség Furtán

 

 

 

A 2017/18-as tanév megnyitó ünnepségét a Furtai Bessenyei György Általános Iskolában 2017. szeptember 1-jén reggel 8 órától tartottuk. A programot az ötödik osztályosok kezdték egy kis műsorral, ami nagyon jól sikerült, a közönség tapsa mellett vonultak a helyükre.

 

Bihari Csaba intézményvezető köszöntötte a jelen lévőket és röviden vázolta az iskola előtt álló feladatokat. A 9 kis elsős egy kis ajándékot kapott, hogy a tanévet jobban várják; egy füzetet és színes ceruzákat. Bemutatták a tantestületet, amely a következő szakemberekből áll:

 

Szabó Attiláné  1. osztály                                 valamint: Véghné Szabó Aranka

 

Bihari Csabáné  2. osztály                                                  Sütő Judit

 

Kusmiczki Éva  3. osztály                                                    Baloghné Budai Andrea

 

Ráczné Gellén Irma  4. osztály                                           Királyné Gellén Andrea

 

Pongráczné Máté Erzsébet 5. osztály                               Mátyók Katalin

 

Pop Irén Katalin  6. osztály                                                  Balla Károly

 

Kecskemétiné Patai Éva  7. osztály                                    Angyal Imre

 

Fülöp Balázs  8. osztály                                                        Bihari Csaba

 

Az óraadó és áttanító kollégák: Boldizsár Ottó, Bak Enikő, Kadáné Pap Ilona, Vajna Brigitta Fernanda

 

Végül Bihari Csaba, intézményvezető jutalmakat adott azoknak a tanulóknak, akik egy tanév alatt saját magukhoz képest javítottak. Ezek a következők: Balibán Barbara, Váradi Bettina, Fodor Boglárka, Tóth Laura,  Megyes Panka,  Antal Viktória, Hajzer Gergely

 

A képeken a tanévnyitó néhány pillanata látható.

 

  

  

  

 

„Legalább” táncbemutató az iskolában

 

A községben már régóta működik a „Leg-a-láb” művészeti iskola. A tavalyi évben sajnos már csak az alsó tagozatos gyerekek táncoltak, igaz ők szép eredményeket mutattak fel. Tanév elején az iskola egy „toborzót” tartott, és reméljük többen jelentkeznek a táncszakkörre.

A bemutatót Kusmiczki Éva tanár néni szervezte, aki a szakkört is vezeti. A képek a „toborzón készültek.

  

TESZEDD Furtán

 

A Furtai Bessenyei György Általános Iskola tanulói és pedagógusai is csatlakoztak a „Teszedd „ mozgalomhoz a 2017-es tanévben.

2017. szeptember 16-án az iskola környékét, a fontosabb utcákat takarítottuk meg a szeméttől. Szombaton szerencsére jó idő volt, így aránylag sokan jöttek el. A tanító nénik kiosztották a védőfelszereléseket és indult a munka.

Délig 3 nagy zsák szemetet szedtünk össze. Nagy volt a lelkesedés, reméljük a gyerekek a hétköznapokban is védeni fogják a környezetet és szedik a szemetet.

  

  

Mesemondó verseny Berettyóújfaluban

 

A városi Sinka István könyvtár szeptember 30-án, szombaton, a Népmese Napja alkalmából mesemondó versenyt rendezett. Ezen a versenyen a furtai iskolások is szerepeltek. Iskolánkat négy tanuló képviselte:

  1. Vetési Tamara 1. osztály            felkészítő pedagógus: Szabó Attiláné
  2. Szoboszlai Virginia  2. osztály   felkészítő pedagógus: Bihari Csabáné
  3. Juhász Simon 3. osztály              felkészítő pedagógus: Kusmiczki Éva
  4. Vass Adrienn 4. osztály              felkészítő pedagógus: Ráczné Gellén Irma

A gyerekeket Szabó Attiláné kísérte el a versenyre. A gyerekek nagyon jól szerepeltek, gratulálunk nekik!

 

        

Vetélkedő a víz világnapján

 

Október 4-én, a víz világnapján az iskola alsó tagozatos tanulóinak vetélkedőt szerveztünk. A programot a könyvtárban valósítottuk meg, a könyvtáros néni aktív segítségével.

Természetfilm részleteket néztek meg a gyerekek és abból kellett számot adni, hogy mit láttak. Mindenki nagyon ügyes volt. A legjobbakat díjazták is. A képek a vetélkedőn készültek.

  

Megyei mesemondó verseny Debrecenben

 

A debreceni Méliusz Juhász Péter könyvtár ebben az évben is meghirdette a megyei mesemondó versenyt. Egy tetszőleges népmesével lehetett nevezni. Iskolánkat Vass Adrienn 4. osztályos tanuló képviselte, aki a berettyóújfalui városi versenyen a legjobban szerepelt. Felkészítője Ráczné Gellén Irma volt.

A nagyon erős mezőnyben sajnos helyezést nem ért el, de hibátlan mesemondásával emléklapot és könyvjutalmat érdemelt. A képek a megyei könyvtárnál készültek.

      

Elsős avatás

 

A Furtai Bessenyei György Általános Iskolában szép hagyomány, hogy a tanévkezdés után októberben az első osztályosok esküt tesznek. Az első és második osztályosok egy kis vetélkedőn vesznek részt, amelyet a tanítók szerveznek (ebben a tanévben: Szabó Attiláné és Bihari Csabáné). A vetélkedő után az iskola igazgatója az elsősöket „megesketi”, hogy az iskola jó tanulói lesznek. Ezután egy emléklapot kapnak az esemény tiszteletére.

Ebben az évben október 17-én volt az avatás, itt készültek a képek.

  

  

OKTÓBER 23-i ÜNNEPSÉG ÉS SZOBORAVATÁS

 

Furtán 2017. október 20-án, pénteken, tartottuk az ünnepi megemlékezést. Ebben az évben különleges, történelmi, esemény járult ehhez, mivel a község első köztéri szobrának avatása is ekkor történt. A szobor avatásán részt vett Vitányi István, országgyűlési képviselő is. Beszédet mondott a község polgármestere; Krucsó Antal. A műsort az iskola diákjai adták, felkészítő pedagógus: Kecskemétiné Patai Éva volt. Néhány kép a műsorról.

  

  

  

Pályaorientációs nap

 

A Furtai Bessenyei György Általános Iskolában 2017. november 7-én tartottuk meg a pályaorientációs napot. Főleg a 7-8. osztályosoknak szóltak a programok, hiszen a továbbtanulás őket érinti. A debreceni POK-ból szakavatott előadó jött ki segíteni a munkát: Tóthné Szombati Enikő, aki a nyolcadikosokkal készített felmérést és tájékoztatta őket a középiskolák kínálatáról.

A 7. osztályosok az osztályfőnök irányításával a szakmákról tájékozódtak az internet segítségével, illetve szakmai totót, kvíz kérdéseket töltöttek ki. A többi osztály is a szakmai programokat hajtotta végre az osztályfőnökök segítségével. A képek a 7. és 8. osztály foglalkozásain készültek.

  

 

  

 

 

 



A 2016/17-es tanév eseményei:

 

 

Tanévnyitó a Furtai Bessenyei György Általános Iskolában

 

Szép szeptember elsejei napon tanévnyitó ünnepséghez sorakozott fel az iskola apraja-nagyja. A kissé hűvös reggelen az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött a hagyományoknak megfelelően.

Az ünnepségen az elsősök szerepeltek először, nagyszerű műsort hallhattunk tőlük. Szépen, hangosan mondták a jól megtanult szöveget. Büszke lehetett rájuk az osztályfőnök; Harsányi Mártonné.

Az új tanévet új igazgató nyitotta meg: Bihari Csaba. Bemutatta a tantestület régi és új tagjait a jelen lévő szülőknek és hallgatóságnak. Az intézmény hagyományainak őrzését kérte a gyerekektől és a további jó eredményeket a tanulásban.

Az ötödik osztályosok is műsorral, versekkel kedveskedtek a megjelenteknek. Az osztály nagyon szépen szerepelt, dicséret a felkészítő osztályfőnöknek; Pop Irén Katalin tanárnőnek.

Az iskola a 2016/2017-es tanévben a következő pedagógusokkal kezdte a tanévet:

  1. Harsányi Mártonné
  2. Szabó Attiláné
  3. Ráczné Gellén Irma
  4. Kusmiczki Éva
  5. Pop Irén Katalin
  6. Kecskemétiné Patai Éva
  7. Fülöp Balázs
  8. Pongráczné Máté Erzsébet
  9. Sütő Judit

10. Csontos Mihály

11. Véghné Szabó Aranka

12. Szarka Istvánné

13. Baloghné Budai Andrea

14. Balla Károly

15. Angyal Imre

16. Bihari Csaba

 

Mézes rajzpályázat

 

A Berettyóújfalu és Vidéke Méhészek Egyesülete meghirdette a „Szorgos méhek” rajz és fotó pályázatát. Iskolánkból többen készítettek rajzokat a pályázatra, amelyek közül a következők nyertek mézes termékeket:

  1. Fehér Vivien 4. o
  2. Tyukodi Dorina 4.o
  3. Popovics László 4.o
  4. Kardos Dórina 4.o
  5. Hajzer Emma 3.o
  6. Gál Zsófia 3.o
  7. Fodor Boglárka 3.o

A díjkiosztóról készült néhány kép:

 

 

 

 


 

Október 6-i ünnepség az iskolában

A Furtai Bessenyei György Általános Iskola diákjai és tanárai 2016. október 6-án a Juhász Erzsébet Művelődési Házban gyűltek össze, hogy megemlékezzenek az aradi vértanúkról.

Az ünnepség az első tanórában volt megtartva. A műsort Kecskemétiné Patai Éva és Sütő Judit tanárnők szervezték, rendezték. A műsorban a felső tagozatos, főleg ötödik és hatodik osztályosok szerepeltek.

A megemlékezés nagyszerűen sikerült, a műsor színvonalas volt. A gyerekek elmondták a vértanúk történetét, jelképesen virágot helyeztek el a sírjuknál és felidézték a neveket. Jól kiválasztott dalok és képek kivetítésével tették színesebbé a programot.

A megemlékezés után Bihari Csaba igazgató az ünnep tiszteletére rendezett plakát-verseny eredményét hirdette ki és jutalmazta a készítőket. Szintén jutalmazta az állatok világnapja alkalmából rendezett kvíz vetélkedő legjobbjait.

Néhány kép a műsorról:

 

 

  

 

 

 

 

Október 23-i ünnepség az iskolában

 

Az 1956-os Forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából az iskola ünnepi megemlékezést tartott a község kultúrházában. A megemlékezésre 2016. október 21-én, pénteken 10 órakor került sor. Az intézmény minden tanulója, sőt a nagycsoportos óvodások is megtekintették a műsort, amelyet Pongráczné Máté Erzsébet tanárnő készített el a nyolcadik és 7. osztályosok segítségével.

A program nagyon színvonalas volt, a szereplő tanulók versekkel, idézetekkel emlékeztek a forradalom hőseire, eseményeire. A háttérben vetítéssel tette tanárnő színesebbé, élményszerűvé az eseményeket. Meghallgathattuk a jól ismert Nagy Imre beszédet, és több mozzanatát láthattuk eredeti felvételek alapján az eseményeknek.

A műsorról készült képek közül kettőt itt tekinthetnek meg.

Az iskola történetei a facebookon is megjelennek!

   

 

Egészség nap, futás

 

Furtán 2016.11.11-én az egészség hónap rendezvényeinek keretében iskolánkhoz érkezett Szarvas Mátyás futó, aki az egészséges életmódot hirdeti, reklámozza. Az intézményből ezen a napon 24 tanuló futott vele az iskolától a falu határáig.

A „Táplálkozz, gondolkodj és élj egészségesen” program keretében a gyerekek egészséges chipset kaptak ajándékba, ami szárított répa, cékla és petrezselyemből állt. A futó Komádi fele tovább haladt a gyerekek pedig a futás kellemes fáradtságával visszatértek a tanórákra.

  

 

 

Elsős avató és mesemondó versenyek

 

 

 

A hagyományoknak megfelelően ebben a tanévben is felavattuk az elsősöket. Harsányi Mártonné, Irénke néni egy vetélkedőt szervezett a kicsiknek, ahol nagyon változatos, érdekes feladatokat oldhattak meg. Mindenki ügyes volt, így letehette a hagyományos esküt. A csapatok díjakat kaptak a jó teljesítményért. Az eseményen segédkezett Szabó Attiláné a második osztály osztályfőnöke is.

 

A tanév elején két mesemondó versenyen is részt vettek tanulóink. Először Berettyóújfaluban a Sinka István Könyvtár által hirdetett mesemondó versenyen voltak a következő tanulók:

 

Ivanics Viktória 2. o.

 

Hajzer Emma 3. o.

 

Kardos Dóra 4. o.

 

A gyerekek nagyon szépen szerepeltek, Kardos Dóra tovább jutott a megyei versenyre. Ezen a versenyen, amelyre a debreceni Méliusz Juhász Péter könyvtárban került sor részt vett Vámos Mónika 6. osztályos tanuló is, aki az iskolai válogatón kapott lehetőséget. Dóri és Mónika is jól szerepeltek, de az erős versenyben nem tudtak az első háromba kerülni. Jövőre újra megpróbáljuk. Gratulálunk a két kislánynak és köszönjük a felkészítő tanárok (Kusmiczki Éva és Pongráczné Máté Erzsébet ) munkáját.

  

       

 

A nyelvi labor ünnepélyes átadása és nevelési értekezlet

 

Az iskola életében természetesen a felnőtteknek is fontos szerepe van. Ilyen ünnepélyes alkalom volt a nyelvi labor átadása és az októberi nevelési értekezlet, amelyen szinte csak a pedagógusok vettek részt. Természetesen itt is minden a gyerekekről szólt, hiszen a nyelvi labor azért valósult meg, hogy a furtai gyerekek minél korszerűbb körülmények között tanulhassanak. Ezért nagyon sokat tett Szarka Istvánné volt igazgató, aki pályázott és nyert valamint a berendezésből is kivette a részét.

Nagyon sokat tett a megvalósításért községünk polgármestere, Krucsó Antal, akinek köszönhetően  a pályázatból nem finanszírozható elemek megvalósultak. Természetesen a megvalósító kisvállalkozót is köszönet illeti.

2016. október 12-én egy kis ünnepség keretében köszöntük meg a munkájukat, az eseményről látható négy fotó.

Ezen a héten, október 15-én már bemutató órát nézhettünk meg Csontos Mihály tanár úr és a nyolcadik osztályosok részvételével ebben a teremben. A foglalkozás után a tantestület tagjai a gépeken gyakorolhatták a módszert. Ezután egy nagyon érdekes előadást hallhattunk az iskolánkban is dolgozó pszichológustól, Jónás Krisztinától, a mostani gyerekek internetes, telefonos szokásairól. A munkaközösség vezetők bemutatták azt a munkatervet, amit a mérés-értékelés témakörében használni fogunk itt az intézményben.

A program nagyon gazdag volt és nagyon hasznos minden részt vevő számára. Itt is készültek képek.

 

   

  

 

Egészség hét

 

A Furtai Bessenyei György Általános Iskolában 2016. november 11-18-ig tartottuk az egészség hete programokat. Pénteken, november 18-án az iskola 24 tanulója vett részt a Szarvas Mátyás féle megyefutáson. A kis csapat a futó vezetésével az iskolától indult és a falu határát jelző tábláig futott. Ott egy kis tájékoztatót hallgattunk meg Szarvas úrtól az egészséges életmóddal kapcsolatban, illetve megkóstolhattuk a bio-chipset. 14-17-ig a környezetismeret, természetismeret, biológia órákon az egészséges életmóddal kapcsolatos tudnivalókról volt szó.

November 17-én, csütörtökön, az alsó és a felső tagozat részére egy egészségvédelmi vetélkedőt tartottunk. Mind az alsóból, mind a felsőből 4-4 fős csapatok versengtek. A vetélkedők inkább vidámak és ügyességet igénylők voltak, így nagyon jó hangulatúra sikeredett a program.

November 18-án a díjak kerültek kiosztásra. Volt plakátrajzolás, ennek az eredménye:

  1. 5. osztály
  2. 7. osztály
  3. 8. osztály

Volt rajzverseny, ennek az eredménye:

  1. Bata Roland
  2. Fodor Boglárka
  3. Kardos Dóra
  4. Farkas Flóra
  5. Dúró Zalán

Voltak akik ügyesen töltötték ki a az egészséges kvíz tesztlapot, ők is kaptak jutalmat.

A programokat lezártuk és megnyitottuk a Román Nemzetiségi hetet.

Román nemzetiségi nap

Az iskolában már hagyomány, hogy nemzetiségi nyelvoktató iskola lévén, nemzetiségi hetet tartunk. Ebben a tanévben ez 2016. november  24-december 1-ig tart. Az első, nyitó rendezvény csütörtökön volt. Délután két órakor az iskolások és a meghívott vendégek egy színvonalas, tartalmas nyitó rendezvényt tekinthettek meg a Juhász Erzsébet Művelődési Házban.

A programot az iskolások egy csoportjának román nyelvű műsora kezdte, ahol verseket, dalokat adtak elő. Ezután a Leg-a-láb néptánccsoport bemutatója következett, akik szintén az iskola 3-4. osztályos tanulóiból álltak. A műsort Pop Irén Katalin tanárnő, a táncot Kusmiczki Éva tanárnő tanította be, köszönjük nekik és a gyerekeknek. A tanulóink után következett a nap fénypontja; a Bihar Dallama néptánc együttes fellépése. A lányok kitettek magukért, nagyon szép táncokat láttunk tőlük. A vezetőjük; Grósz György pedig szép román népdalokat énekelt. A műsor mindenkinek nagyon tetszett.

 

   

 

    

 

Román nyelvi vetélkedő

 

A Román Nemzetiségi hét második látványos programja volt a felső tagozatos tanulók számára a Ki tud többet Romániáról? vetélkedő. A programot Bihari Csaba igazgató szervezte és a két román nyelvoktató tanár; Pop Irén Katalin és Balla Károly, segítségével valósult meg.

A felsősök négy fős csapatokat alkottak és 2016.november 25-én délután megmérkőztek egymással. Nagyon változatos feladatok voltak: keresztrejtvény, ismerd fel a román városokat, híres embereket, verset kellett felolvasni, énekelni kellett román nyelven.

A verseny nagyon jól sikerült, a részt vevő tanulók jutalmakat kaptak a jó szereplésért

   

    

További képeket eseményeket lehet megtekinteni Pálfi Erika facebook oldalán!

 

Román vers és ének verseny

 

Az iskolában a Román Nemzetiségi Hét záró rendezvénye volt az iskolások házi versenye. A mostani megmérettetést 2016. december 1-jén rendeztük meg.

A gyerekek a hagyományoknak megfelelően a román nyelvi vers és ének tudásukról tehettek bizonyságot a 3 tagú zsűri előtt. (Szabó Attiláné, Angyal Imre, Bihari Csaba). A tanulókat Pop Irén Katalin tanárnő és Balla Károly tanár készítette fel a versenyre.

A versenyzők arany, ezüst és bronz fokozatot igazoló oklevelet kaptak a szereplésüknek megfelelően. Ezen kívül mindenki kapott egy csokit, és a legjobbak tárgyjutalomban is részesültek.

Hajzer Emma 3. osztályos tanuló, Hajzer Anna 6. osztályos tanuló, valamint Gellén Attila 5. osztályos tanuló kapott kitüntető címet és tárgyjutalmat.

Gratulálunk mindenkinek, aki részt vett a versenyen és köszönjük a felkészítést a pedagógusoknak.

   

  

 

Jótékonysági bál

A Furtai Bessenyei György Általános Iskola szülői munkaközössége a hagyományoknak megfelelően bált rendezett, amelynek bevételével az iskolát fogják támogatni. A rendezvény 2016. december 9-én valósult meg, Mikulás bál néven. A szervezők gazdag programot hoztak össze az estére. Fellépett az iskola tanári kara egy jelenettel, a szülők egy kabaré tréfával, valamint a Furta Show és az Idősek Otthona táncprodukciókkal. Nagy sikert arattak a programok és utána igen gazdag tombola húzás volt, ahol sokan örülhettek értékes nyereményeknek. Végül, de közel sem utolsó sorban, elkezdődött a tánc, a hajnalig tartó bál.

A képeken a tanári kar jelenetéből, a Rátóti mesékből, láthatunk néhány képet.

   

   

 

Karácsonyi programok

 

Iskolánkban a félév vége fele két nagyon fontos program szokta lázba hozni a diákokat; a bolhapiac és a karácsonyfa ünnepség. 2016. december 20-án kedden 11 órakor nyílt meg a kultúrházban a hagyományos iskolai bolhapiac, amely ismét nagyon sikeres volt. Sok játék, süti, serleg és könyv talált jó áron új gazdára. A vevők és az eladók is igen elégedettek voltak.

A karácsonyfa ünnepség december 23-án délután 3 órakor kezdődött és ismét elbűvölte a nézőket. Volt jelenet (Jókai: Melyiket a kilenc közül?) megtűzdelve táncos betétekkel, igazi holliwody-i hangulattal. Román és angol nyelvű dalcsokor és végül a felejthetetlen finálé. De beszéljenek a képek…

    

   

   

   

   

 

BankVelem program

 

A Furtai Bessenyei György Általános Iskolában az új év első tanítási napján máris érdekes program zajlott; a BankVelem pénzügyi oktató programon vehettek részt a gyerekek.

A 3-4. osztályosok főleg játszottak, így szereztek tudomást arról, hogy miért érdemes gyűjteni a pénzt, hogyan használjuk fel okosan. Az 5-6 osztályosok is érdekesen feldolgozott előadást hallgathattak meg ebben a témában. Az előadók nagyon színvonalasan és ügyesen tartották a foglalkozásokat. Természetesen a diákok kis ajándékokkal is gazdagabbak lettek

   

   

 

Színházlátogatás és korcsolyázás

 

Az iskolások egy jó része (23 tanuló) vásárolt bérletet a debreceni Csokonai Színházba még az év elején. Az első előadás most lett megrendezve, így 2017. január 19-én a gyerekek és 3 felnőtt kísérő különbusszal elmentünk és megnéztük a „Kisfiú meg az oroszlánok” című mesedarabot. Az előadás a Víg Kamaraszínházban került előadásra. A darab nagyon tetszett a gyerekeknek. Sajnos fényképeket nem lehetett készíteni, a városban pedig nagyon hideg volt, így nem álltunk meg fényképészkedni.

2017. január 20-án szerveztünk egy rendhagyó testnevelés órát a Berettyószentmártoni műjégpályára.

Az iskolából 45 diák fizette be az 1000 forintos részvételi díjat és ment el korcsolyázni. Mindenki jól érezte magát, senki sem sérült meg. Az egyórás program nagy sikert aratott mind az alsósok, mind a felsősök körében. Itt már készültek fényképek, ezeket láthatják. A Facebookra is tettünk ki képeket!

   

   

Mesemondó verseny a Kultúra Napja tiszteletére

 

Az iskolánkban 2017. január 23-án ,hétfőn, megemlékeztünk a Magyar Kultúra Napjáról. Ennek keretében az alsósoknál mesemondó versenyt rendeztünk. Az 1-4 osztályos tanulók közül 10 gyermek jutott a döntőbe, mert előtte osztályszintű versenyeken kellett bizonyítaniuk.

Nagyon színvonalas versenyen az iskola két felsős magyar tanára zsűrizett és nehéz feladatuk volt, mert mindenki nagyon ügyesen mesélt. Azért sikerült sorrendet felállítani, hiszen az ügyesek között is vannak még ügyesebbek. A sorrend: I. Kardos Dóra 4.o  II. Vass Adrienn 3. o  III. Dózsa Sándor 3. o.

A versenyzők megkapták a díjakat, mindenki aki szerepelt kapott valami kis apróságot.   

   

 

Sportversenyek

 

Iskolánk tanulói több sportversenyen is eredményesen szerepeltek. Ilyen volt többek között a Komádiban megrendezett kiskörzeti pingpong bajnokság. Az eredmények:

Harsányi László I. hely 8. osztály

Török Vivien I. hely 8. osztály

Hajzer Gergely I. hely 7. osztály

Lisztes Zsolt II. hely 8. osztály

Gellén Gergely IV. hely 8. osztály

A nyolcadik osztályosoknál, tehát a lányoknál és a fiúknál is furtai volt a bajnok, sőt a fiúknál még a 2. helyet is elhoztuk. A hetedikeseknél a fiúknál szintén miénk az arany!

2017. február 2-án Körösszakálban rendezték a Bozsik Kupa sorozat lány kézilabda, illetve foci bajnokságának második fordulóját. Iskolánkat 8 tagú lánycsapat képviselte: Hajzer Anna, Milák Ramóna, Roza Petra, Kállai Petra,Nagy Petra, Turi Éva, Török Rebeka, Török Vivien.

A lányok a kézilabda meccseken nem találtak legyőzőre, így megnyerték a bajnokságot! Fociban is másodikok lettünk!

HAJRÁ FURTA!!

   

  

  

 

Jó tanulók jutalmazása és tavaszváró programok

Az iskolában 2017. január 20-án lezárult a félév és a pedagógusok értékelték a gyerekek tanulmányi munkáját. Szerencsére most félévkor is sok kitűnő és jeles tanuló lett, akiket a hagyományoknak megfelelően a diákönkormányzat jutalomprogramként kulturális eseményekre vitte el ingyen.

Az alsósokat a Berettyóújfalui Makk Kálmán moziba vitte Ráczné Gellén Irma, a felsősöket pedig a Csokonai Színházba kísérte Kusmiczki Éva. A programok költségét a diákönkormányzat, illetve Furta község önkormányzata álta, akiknek most is köszönjük a nagylelkű támogatást.

Alsó tagozatosok közül a következő tanulók vehettek részt a programban:

Dúró Zalán, Juhász Simon, Ivanics Tamás, Hajzer Emma, Balogh Bence Zétény, Kardos Dóra és Virág Evelin.

Felsőből a következők voltak a színházban:

Kállai Petra, Roza Petra, Turi Éva, Sándor Kata, Hajzer Anna, Milák Ramona, Vámos Mónika, Nagy Petra, Nyírő Nikoletta, Takács Zsuzsanna, Takács László, Végh Boglárka

Mindkét program sikeres volt, a gyerekek jól érezték magukat.

Nagyon hosszú volt az idei tél, mindenki várja a tavaszt. A furtai gyerekek a néphagyományoknak megfelelően kisze bábot égettek, így talán gyorsabban múlik el a tél. Természetesen a rossz tulajdonságaikat leíró cédulákat is elégették, tehát tavasztól Furtán csak jó gyerekek lesznek.

A program jól sikerült, mint az alábbi képek is mutatják.

   

  

  

 

Farsang Furtán

 

Az iskolai farsang a hagyományoknak megfelelően zajlott, ebben az évben február 17-én délután került megrendezésre. Természetesen az első esemény a jelmezesek felvonulása volt, akik a kikiáltó vezetésével elvonultak a közönség és a zsűri előtt.

A felvonulás után a csoportok bemutatkozása következett. Először az első-második osztályosok nyuszi tánca aratott nagy sikert. Ezután a harmadikos lányok csavarták fel a szőnyeget és táncoltak egy jót Fenyő Miklós örökzöld zenéjére. A negyedik osztályosok az Oreo kekszet reklámozták táncukkal, a vámpír különleges sikert aratott. Az ötödik osztály egy lendületes zenére lendületes táncot adott elő. A hatodik osztályosok a részeg tengerészt és a Titanicot egyaránt megidézték produkciójukkal. Végül a nyolcadikosok adták elő az Érik a szőlő c. népdal modern feldolgozását tánccal.

Természetesen a zsűri nehéz helyzetben volt, de sikerült a díjakat kiosztani, sőt mindenki kapott jutalmat, legalább egy csokit.

A tombola sorsolás után a Tini diszkóval búcsúzott a farsang Furtán az iskolásoktól.

  

  

  

 

   

Kabai Alex farsangi műsora

 

Az iskola és az óvoda közös farsangi programot szervezett , amelyen 68 gyermek vett részt. A kultúrházba meghívtuk fellépni Kabai Alexet, aki a budapesti Nagycirkuszban játszott „Ludas Matyi” előadás főszereplője, a DAL című műsorban is szerepelt.

Az előadásra 2017. február 23-án került sor. A program egy órás volt és nagyon nagy sikere volt mind az óvodások, mind az iskolások körében. Az énekes sok gyermeket felhívott a színpadra és együtt énekeltek, táncoltak. Nagy buli volt. A végén természetesen nem maradhatott el a szokásos autogram osztogatás sem. A képek magukért beszélnek.

  

  

 

Győzelem a Körös Kupán

 

Ebben az évben is Komádiban rendezték meg a hagyományos Körös Kupát, amelyen a környék települései vehettek részt. A III és IV. korcsoportos fiúk labdarúgásban mérték össze az erejüket. Hat település nevezett a bajnokságban. Az izgalmas mérkőzések után kialakult a sorrend: Furta mind a két korcsoportban az első helyen végzett.

Gratulálunk a fiúknak! Hajrá Furta!

  

  

  

  

 

KIOSZK Furtán

 

Berettyóújfalui Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály részéről a megye iskoláiba kihelyezésre került a KIOSZK, amely egy érintőképernyős számítógép. A hivatal a dohányzás ellenes programot népszerűsíti ezzel az eszközzel.

2017. február 27-től egy hétig iskolánkban van a számítógép. Az alsó tagozatosok használják főleg környezetismeret órán. A képeken az első osztályosok láthatók egy ilyen óra keretében.

   

   

Hol volt, hol nem vetélkedő Körösszakálban

 

A 3-4 osztályosok részére vetélkedőt szerveztek Körösszakálban „Hol volt, hol nem…” címmel. A gyerekeknek feladatlapot kellett kitölteni előre kiadott mesékkel kapcsolatos kérdésekre válaszolni. Ezután egy kiválasztott mesét adtak elő dramatizálva.

A furtai gyerekek szoros versenyben elhozták az első helyet. A csapat: Hajzer Emma Hajzer Csaba Kardos Dóra Popovics László Vass Adrienn. Felkészítő pedagógusok: Ráczné Gellén Irma és Kusmiczki Éva.

  

  

  

 

PÉNZ7 programok

 

Az iskolánk csatlakozott a PÉNZ7 programhoz. Ennek keretében a március 6-10-i héten több rendezvényt és ilyen jellegű órát tartottunk. A képek a Kecskemétiné Patai Éva vezette foglalkozásokon készültek, ahol a gyerekek a program keretében kapott eszközökkel vetélkedtek, ismerkedtek a pénzzel és annak használatával.

 

   

   

   

   

A pénz hete program a mai nappal véget ért. A záró foglalkozást a nyolcadik osztályban tartottuk. A nemzetközi hátterű PÉNZ7 program nagy sikerrel zajlott az iskolában. Célja, hogy a fiatalok sikeresebben kezeljék pénzügyeiket, tudjanak többet a gazdasági és pénzvilág működéséről. Hozzánk hasonlóan az országban és szerte a világban sokfelé tartanak a pénzügyi tervezés és megtakarítások témájában órákat.

A következő program a „Fenntartható fejlődés” lesz!

   

   

 

Március 15. ünnepség az iskolában

 

Gyönyörű szép tavaszi nap volt az idei március 15. Az iskolai ünnepség a szokások szerint a kultúrházban volt. A műsort a 4-5. osztályosok adták. A felkészítő nevelők: Pop Katalin és Kusmiczki Éva voltak.

Szokás szerint nagyon színvonalas, érdekes ünnepség volt és a díszletek ,jelmezek is nagyon jól illeszkedtek az ünnephez. A vetített háttér, illetve a huszárok tánca színesítette a programot. Néhány kép az előadásról:

   

   

   

 

Versmondó verseny Nagyrábé

 

Nagyrábén ebben az évben is megrendezték a hagyományos „Képzelet varázspálcája” versmondó versenyt. A Furtai Bessenyei György Általános Iskolát két elsős kislány képviselte; Szoboszlai Virginia és Mezei Zsófia. A két kislány nagyon ügyesen szerepelt, de a nagy létszámú versenyzők között helyezést nem értek el, de hiba nélkül előadták a megtanult verset. Felkészítő pedagógus: Bihari Csabáné. Köszönjük a jó szereplést!

A tavaszi hagyományos Pocsajban megrendezett Tanaszi Kupán iskolánk 7-8 osztályos fiú csapata 4. helyezést ért el. Ők lettek a legsportszerűbb csapat. Erre nagyon büszkék vagyunk és gratulálunk nekik és edzőjüknek, Csontos Mihály tanár úrnak.

A képeken a versmondó versenyen szerepelt kislányok láthatók. A csoportkép pedig a 4. helyezett csapat.

    

 

Nárcisz futás

 

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is megrendezésre került a Nárcisz futás. Ezt a rendezvényt a Berettyóújfalui Tankerületi Központ szervezi és a beteg gyermekek helyzetére hívja fel a figyelmet. Iskolánk helyben valósította meg a programot. 10 órakor a gyerekek, akik vállalták a futást a csepergő esőben, a tornateremnél gyülekeztek.

A rendezvényt Véghné Szabó Aranka alsós testnevelő vezette le. Ő indította a gyerekeket és a legjobban futóknak ő adta át az érmeket.

Néhány kép a futásról.

   

   

 

Családi sportnap

 

Ebben a tanévben április 10-én, hétfőn Családi sportnapot rendeztünk az iskolában első alkalommal. A rendezvény célja az volt, hogy a gyerekek, szülők, pedagógusok egy kötetlen program keretében is találkozzanak, ne csak az iskolában. Ugyanakkor a szünet előtt egy kis sportolási lehetőség volt mindenki előtt.

A programban először a szülők és gyermekek alkotta csapatok mérkőztek meg egymással játékos és ügyességi vetélkedőkön. Óriási siker volt. Mindenki kapott érmet, mindenki elégedetten távozott. Ezután a felsős fiúk labdarúgó meccseken mérték össze az erejüket, a lányok kiütőztek. A közeli füves területen tovább folyt a szülők, gyerekek csatája, most egymás ellen sorversenyeken harcoltak.

Közben a helyi népművelő kör húsvéti kézműves foglalkozásokat tartott a gyerekeknek. Volt tojásfestés, tojáskeresés és egyéb foglalkozások.

Végül dél körül egy finom paprikás krumpli elfogyasztásával zárult a nap. Mindenki kapott jutalmat. A program olyan sikeres volt, hogy jövőre ismét megrendezzük.

  

  

  

  

  

Költészet napja

 

A költészet napjáról a furtai iskolában két programmal emlékeztünk meg. A felsősöknek egy zenés verses műsort hozott két előadóművész; Bálint Csilla és Nagy Bálint. Nagyon színvonalas előadáson idézték fel József Attila verseit és a megzenésített műveket.

Az alsósoknak a berettyóújfalui Körömvirág együttes hozott egy műsort, amely nagyon vicces és érdekes volt. A gyerekek együtt énekeltek a művészekkel.

    

 

Sárrét íze fesztivál

 

A Sárrét íze fesztivált Nagyrábén immár 11. alkalommal rendezték meg. Kolléganőnk Pongráczné Máté Erzsébet nagyrábéi és mivel a jelenlegi 8. osztály osztályfőnöke, így az osztályának egy kirándulást szervezett erre az eseményre.

Az osztályból 16-an indultak el biciklivel Nagyrábéra. Igen rossz idő volt, de szerencsére mindenki megérkezett és elfoglalta a szállást a Füsti-kastélyban. Másnap megtekintették a programokat és szerencsésen hazaértek.

 

 

Szakmák éjszakája Berettyóújfaluban

 

Ebben az évben 3. alkalommal rendezték meg a Szakmák éjszakája rendezvényt Berettyóújfaluban. Iskolánk ebben az évben 7 tanulót vitt el, 6 hetedikest és egy nyolcadikost.

A gimnázium rendezvényeire látogattunk el. A 6 órától kezdődő sok-sok program mindegyikét sikerült megnézni és egészen 8.30-ig ott voltunk. A tanulók nagyon élvezték a programokat, főleg az izgalmas kísérleteket, ahol például műtüdőt is csináltak saját kezűleg. Sok kis apró ajándékot kaptak, mivel minden programon részt vettek. Élményekkel gazdagon tértünk haza 9 óra fele.

 

Fenntarthatósági témahét

 

A fenntarthatósági témahét 2017. április 24-28-ig tartó programjai az iskolában a következők voltak:

  1. Nyitó rendezvény (elméleti és gyakorlati vetélkedő) Kecskemétiné Patai Éva vezetésével hétfőn, 24-én.
  2. Kedden egy bemutató foglalkozást tartott Pongráczné Máté Erzsébet.
  3. Szerdán papírgyűjtés volt, igen nagy sikerrel. Ennyi papír még nem gyűlt össze.
  4. Csütörtökön és Pénteken az osztályok tartanak órákat, illetve szemétszedés van.
  5. Csütörtökön és Pénteken 7 perces futásokat tartottak a testnevelők az osztályoknak.
A képek az utóbbi eseményekről készültek.
 
 
  
 
  

Anyák napja

Az iskolában 2017. május 5-én tartottuk meg az anyák napját. Az alsó tagozatos gyerekek kedveskedtek műsorral és kis ajándékkal az édesanyjuknak. Először az 1-2 osztályban volt az ünnepség, majd a 3-4 osztályhoz mentek az anyukák.

A műsorok nagyon jól voltak szervezve, rendezve, hála a tanító néniknek, a gyerekek és az anyukák is kellően meghatódtak. A tavasz egyik legszebb ünnepe ismét jól sikerült.

   

Tűzoltók bemutatója Furtán

 

Egy szép tavaszi napon május 11-én a furtai focipályán a Tűzoltóság bemutatót tartott a gyerekek részére. Az óvodások és az iskolások közül az alsósok voltak jelen. Nagyon izgalmas volt, mindent ki lehetett próbálni a bátrabbaknak. A gyerekek éltek is a lehetőséggel és beöltöztek álarcba, vezették az autót stb. Nagyon jól telt a nap, a szigorú tűzoltó bácsik is sokat nevettek.

   

Gyermeknap Furtán

 

A 2017. évben a gyermeknapot Furtán május 29-én ünnepeltük meg a tornateremnél. Ebben az évben 4 szabadtéri játékot is hozattunk, így széles választék volt a szórakozási lehetőségekből. A kisebbek a Bálna csúszdán csúszkáltak, vagy a Lovagvárban ugráltak. A nagyobbak vagy a rodeo bikán tették próbára az ügyességüket, vagy szumó birkózónak öltöztek és vívtak meg egymással. Ha valakinek ez sem volt elég lehetett arcfestést is készíttetni, amit főleg a lányok használtak ki.

Nagyon jó hangulatú nap volt, jó volt az idő és a játékok nagyon elfoglalták a gyerekeket. A programok mindegyike teljesen ingyenes volt a szülői munkaközösség jóvoltából.

   

   

  

 

Pünkösdölés a Berettyóújfalui Múzeumban

 

2017. június 1-jén az alsós gyerekek közül 20 tanuló belátogatott a Bihari Múzeumba, ahol pünkösdi népszokásokkal ismerkedhettek, játszhattak, kézműveskedtek. A programok közül először az elméleti rész volt, ahol sok érdekességgel ismerkedhettek meg a pünkösddel kapcsolatban, illetve az ehhez tartozó népszokásokról.

Ezután koronát, pünkösdi rózsát készítettek. Később az udvaron próbálhatták ki az ügyességüket a játékokkal. Mindenki nagyon jól érezte magát és élményekkel gazdagabban tért haza.

   

   

OSZTÁLYKIRÁNDULÁSOK

 

Az iskolai osztálykirándulásra június 8-án került sor. Az első-második osztály a debreceni állatkertbe látogatott. A 3. osztály bicikli túrát tett Bakonszegre és ismerkedett a Bessenyei emlékházzal. A 4 osztályosok a Bükkbe mentek. A 6. osztály a földesi strandon szórakozott. A 7. osztályosok Füzesgyarmaton kirándultak. A 8. osztályosok is kerékpároztak, ők a nagyrábéi kastélyhoz. A képek az 1-2 osztály túráján készültek.

 

   

   

Ballagás

A Furtai Bessenyei György Általános Iskolában 2017.június 17-én, szombaton, 9 órakor volt a hagyományos ballagás. Az időjárás bizonytalansága miatt, kivételesen, a Művelődési Házban tartottuk az ünnepséget. Az iskola tantermeinek körüljárása most is rendben lezajlott és utána a 8. osztály az osztályfőnök Pongráczné Máté Erzsébet vezetésével bevonult a Művelődési házba. Most is nagyon sok szülő, rokon volt kíváncsi az eseményre, annyira sok, hogy nem is fértek be az épületbe.

Az ünnepség nagyon jól sikerült, a gyerekek mindenkit köszöntöttek és megköszönték a 8 évi gondoskodást. Az ünnepség végén hatalmas vihar tört ki, de szerencsére mindenki fedett helyen volt.

   

   

Tanévzáró

 

Az iskola tanévzáró ünnepsége ebben az évben 2017. június 19-én, hétfőn, 16.30-kor. A műsort az első osztályosok adták, amely nagyon jól sikerült. A gyerekeket Bihari Csabáné készítette fel.

Az ünnepségen köszönt el az iskola két nyugdíjba menő tanárától; Harsányi Mártonné, Irénkétől és Szarka Istvánné, Zsókától. Mindketten 40 évi munka mennek a jól megérdemelt pihenőre. Mindketten megkapták a Pedagógus Szolgálati Érdemérmet.

Ezután a kitűnő és a jeles tanulókat jutalmaztuk, szerencsére nagyon sokan voltak. Az ünnepség végén Bihari Csaba igazgató bezárta a 2016/17-es tanévet.

   

   

   

 

 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Wednesday the 18th. Furtai Bessenyei György Általános Iskola
888poker review